Paradoxonok

Paradoxon: feloldhatatlan ellentmondás – ellentmondó fogalmak meglepő hatású egyesítése.

Az önismereti kísérés, és önismeretünk mélyülése során számtalan helyzetben paradoxonokba futunk.
“A terapeuta úgy segít, hogy igazából nem segít…” – nem nyúl a kliense hóna alá, hogy elcipelje valahová”- azaz “Abban segít, hogy a kliense segítsen magának.”

Bizonyos helyzetekben a paradoxonok használta igen csak kívánatos, hogy kliensünk saját válaszokat találjon, vagy a belső gubancaiból kijjebb emelkedjen. S ez nem csak a kliensekkel, hanem általában is igaz, mert beszélgetésinket mélyíti. S a humorhoz hasonlóan élettelivé teszi az emberi kapcsolatainkat.

Az önismereti kísérés egyik fő szála az elfogadás. A segítséget kérőt elfogadjuk, azzal amivel jön, azt ahogyan van.
Az életünkben számtalan dolog az elfogadás hiányából, a kora gyermekkori elfogadás, szülő/nevelő – csecsemő/kisgyermek közti összehangolódási hiányokból fakad. Ezen hiányokat visszük magunkat felnőtt korba, például az örökös elégedetlenséggel, például az ítélkezéssel.
“Ne ítéld el az ítélkezést.”
Az elfogadás az alap, elfogadjuk érvényesnek látjuk az adott helyzetben megélt reakciókat.

– S ha mindent elfogadunk, akkor hogyan lesz változás? Hiszen a legtöbb ember azért fordul segítségért, mert valami nagyon “nyomja a lelkét”, nehezen bírja elviselni önmagát, vagy környezetét, és nem tudja hogyan változzon.
– Igen a terápiákon a változás és elfogadás aránya, jelenléte szintén egy fő paradoxon.
A kliens én-hatékonysága növekszik azáltal, hogy kész segítséget kérni, és elfogadni másoktól.

Az emberi reakciók reakciók. Érdemes elkerülni a címkézésüket, jóra-rosszra. A reakció reakció, és így akár változtatható is.

A terapeuta, segítő gyakran azért alkalmaz kontrolláló, meghatározó szabályokat, hogy erősítse a kliens szabadságát. “Csak zárt kemenceajtó mellett sülnek meg a cipók.”
Azáltal, hogy a kliens megküzd a külső-belső dolgaival a segítői folyamatban, saját paradoxonjait oldja fel. Lassan elkezdi feladni merev gondolkozási, érzelmi és viselkedési mintáit. Végeredményben rugalmasabbá válik.

A paradoxonok figyelem felkeltőek, és elgondolkodtatóak. Ahogy a zen koanok olvasása is kizökkent, magával hozza a váratlant, a meglepetést, nem lehet csak úgy legyinteni rájuk. A látszólagos ellentmondásokat, a vagy-vagy gondolkozást segít is-is gondolkozás felé elmozdítani.

A különféle nyelvi játékok és a metaforák segíthetnek átértékelni, átkeretezni a problémáinkat.
“Az elfogadás tanulása olyan, mint amikor a kertész megtanulja szeretni a pitypangokat, melyek minden évben megjelennek a kertben”.

Az ellentmondásokkal megbarátkozás segít az élettel jobban kapcsolódni, hiszen az élet is tele van paradoxonokkal.

A kérdés mindkét oldala igaz lehet.
És mi volt a kérdés?